2016. december 20., kedd

Zárás


saját kép

A félév folyamán mindenkinek kellett tartania egy kiselőadást valamilyen témakörben. Én a szófelhőket választottam, és a készített szófelhőimet megosztottam már a blogon, de diasort nem, viszont ezt most pótlom. Az alábbi linken elérhető!

Szeptemberben nagyon zárkózott voltam ebben az interaktív témakörben, mert szerintem nagyon nehéz ezt megvalósítani az iskolában, sajnos kevés eszköz áll a pedagógusok rendelkezésére. Ettől függetlenül szerintem a diákok sem annyira nyitottak, mert eleinte lehet, hogy tetszik nekik, de két-három hónap múlva már nem biztos, hiszen hamar unalmassá válhat. Nagyon nehéz színessé és érdekessé tenni a tanítást. Ennek ellenére most mégis azt mondom, hogy érdemes megpróbálni. Nagyszerű weboldalakat ismerhettünk meg a félév folyamán, és remek praktikákat arra, hogy megpróbáljuk a tanterem falait kitágítani. Mindenképpen úgy gondolom, hogy próbálkozni fogok az interaktív eszközökkel, és csak remélni tudom, hogy a diákok megfelelő lelkesedéssel fogadják majd! Fontosnak gondolom, hogy ha belevágunk egy ilyenbe, akkor kellőképpen tájékoztassuk a szabályokról és a veszélyekről a diákokat. Fontos az, hogy kézben tudjuk tartani az irányítást, mert hamar a visszájára tud fordulni.

Köszönöm szépen az egész féléves figyelmet!

Brigi :)

2016. december 18., vasárnap

Választható feladatok

Forrás itt


Közeledünk a félév végéhez, és az eddigi bejegyzésekhez kapcsolódóan választható feladatként én azt választottam, hogy a saját szaktárgyaimhoz készítek egy tesztfeladatsort, amely témazáró jellegű. Illetve egy elméleti összefoglalót a féléves anyagból.

1. feladatlap: itt
Ezt a feladatlapot úgy állítottam be, hogy bárki kitöltheti. A kitöltésre maximum 40 perc áll rendelkezésre, és minden felhasználó egyszer töltheti ki.
A feladatlap a kémiai kötéseket, halmazállapotokat és az anyagi halmazokat foglalja magába. Elsősorban kilencedikeseknek ajánlott a kitöltése, de ha egy-két feladatot kiveszünk belőle, akkor nyolcadik osztályban is megíratható a diákokkal.

2. feladatlap: itt
Ez a feladatlap a 9. osztályos matematika algebra tananyagának megfelelő kérdéseket tartalmaz. A kérdések feleletválasztósak, vagy rövid választ kell megadniuk. A feladatok érettségiszintűek, egyszer kitölthető és az időkorlát 40 perc.

3. feladatlat: itt
Ez a feladatlap a félévhez kapcsolódó elméleti hátteret foglalja magába. A kérdések elsősorban olyanok, amelyeket könnyedén meg tudja válaszolni az, aki végigkövette a blogomat. Illetve felhasználok néhány fogalmat, amelyeket most ide le fogok írni.

Web2.0: olyan internetes szolgáltatások és alkalmazások, amelyek központi eleme a különféle tartalmak folyasztók közötti folyamatos és kölcsönös megosztása, vagyis az interaktivitás

Digitális bevándorlók: azok a régebbi generációk, akik nem születtek bele abba a világba, amelyet egyre inkább meghatároznak a különböző digitális technológiák.

Digitális bennszülettek: azok a fiatalok, akik már beleszülettek abba a világba, amelyet egyre inkább meghatároznak a különböző digitális technológiák.

Netgeneráció: új világot építenek a mobil és az internet segítségével a világ bármelyik pontján elvégzik feladataikat, létrehozzák virtuális közösségeinket.

alapján

Infografika

Az infografika lényege, hogy egy olyan képet készítünk, amely ábrákkal és szavakkal összefoglalja a mondanivalónkat. Az oktatásban nagyon hasznos tud lenni, hiszen a képi vizualitás sokat segít az emlékezésben. Gyakran előfordul, hogy egy képet, ábrát jobban megjegyzünk, mint egy tömör szöveget.

Ilyen grafikákat nagyon könnyedén és gyorsan tudunk készíteni több internetes oldal segítségével, például Easel.ly és Piktochart. Mindkettő könnyedén kezelhető, egy egyszerűbb infografika elkészítése néhány percet vesz igénybe, mégis hosszútávon nagyon hasznos.

Forrás itt

Szerintem nagyon hasznos az oktatásban, ha megpróbáljuk a mondanivalónkat összefoglalni egy ábrában, amely a diákoknak segítséget nyújt abban, hogy megmutatja nekik, mi a lényeg, vagy éppen könnyebben tudják memorizálni az anyagrészt. Példaként készítettem ábrát, amely bemutatja, hogy mely lépéseket kell elvégeznünk ahhoz, hogy össze tudjuk adni a törteket.

saját kép


2016. december 17., szombat

IKT-alapú óravázlat

Ez a bejegyzés némiképpen összefoglalót ad az eddig elmondottaknak. A különböző bejegyzésekben más és más eszközöket mutattam be arra, hogy minél színesebbé varázsoljuk a tanórákat. Most az egyik szaktárgyamhoz, méghozzá a kémiához fogok készíteni egy IKT-alapú óravázlatot.

A tanóra témája: pH fogalmának elmélyítése
Előzetes tudás: alap fogalmak és elméleti háttere a pH számításának

Ráhangolódás (~ 6-7 perc)
Az előzetes tudás felméréseként egy szavazórendszerrel készített kvízkérdésekkel indulna a tanóra. Ebben a pár percben kitöltenék az előző órákon tanultakhoz kapcsolódó kérdéseket, amelyek tudása elengedhetetlen a mai tanórához. Majd a válaszokat és a helyes megoldásokat röviden megbeszélnénk.

Csoportmunka (~ 13-15 perc)
Szerintem a kémia órákon elengedhetetlenek a kísérletek, ugyanis ez a tantárgy rendkívül nehezen érthető a diákok számára. Emiatt én különböző koncentrációjú oldatokat készítenék, és ezeknek mérnénk meg a pH-ját, majd írnánk fel a reakcióegyenleteket. Ezt a feladatot páros munkába adnám ki a gyerekeknek, és felváltva tudnák megnézni az indikátorpapír segítségével, hogy melyik elegy, milyen pH-val rendelkezik.

Szemléltetés (~ 10-12 perc)
Egy program segítségével bemutatnám a diákoknak, hogy vajon, mi is történik, mikor egy semleges oldatba, például vízbe, elkezdünk olyan anyagot önteni, amely savi-, illetve bázikus jelleggel rendelkezik. Ez az interaktív feladat tökéletes arra, hogy lássák, a molekulák változásával, hogyan változik a pH.
saját kép

saját kép

Számolási példa (~9-10 perc)
Néhány egyszerűbb számolási példa megoldásával mélyítenénk el a tanórán tanultakat, és foglalnánk össze a napi tananyagot.

Következő tanóra felvezetése (~5-6 perc)
A következő tanóra témája az indikátorok lennének. Ráhangolódásképpen egy videót mutatnék be, amelynek kiemelném fő elemeit, megmutatva, hogy nem csak azzal lehet pH-t mérni, amit az órán alkalmaztunk.


Összességében én úgy gondolom, hogy mint a matematika, mint a kémia rendkívül absztrakt tudomány, amelynél nagyon fontos a szemléltetés, és ehhez nagy segítséget nyújtanak az IKT eszközök.

Brigi :)




Online teszt: Redmenta

Kedves Látogató!

Ebben a bejegyzésben néhány szót fogok ejteni a Redmenta nevű oldalról.

saját kép

Ahogy a képből is látszik, ez egy olyan internetes felület, ahol a szaktárgyunkhoz feladatokat tudunk gyártani. A feladattípusok többfélék lehetnek, amelyek közül mi választhatunk. Lehet például feleletválasztós kérdést alkotni, sorrendbe rendezést, igaz-hamis kérdéseket és kifejtős feladatokat készíteni. Ezekből a feladatokból összeállíthatunk egy feladatlapot, amelyeket meg tudunk osztani másokkal. Ez a megosztás lehet akár úgy, hogy egy-egy egyénnel osztjuk meg, vagy éppen egy csoporttal. A csoportokat mi alakítjuk ki, rajtunk múlik, kiket hívunk meg, ennek köszönhetően osztályoknak is létre lehet hozni ilyen felületet, ahol szintfelmérő teszteket tehetünk be.

Szerintem ez egy nagyon jó feladat, mert sokszor lehet azt tapasztalni, hogy a diákok unják a házi feladatokat, illetve sokan sérelmezik, hogy a dolgozatok sem tükrözik egy-egy tanuló tudását. Gyakran előfordul, hogy egy jó képességű diák rossz dolgozatot ír, mert esetleg rossz napja van, vagy túlságosan izgult. Szerintem egy ilyen problémát ki lehet küszöbölni ezzel a megoldással. A diákok, akár iskolában, akár otthon megoldhatják a feladatokat. Elképzelhetőnek gondolom, hogy például hétvégére egy 10-15 feladatból álló feladatlapot megosszunk a tanulókkal, amely tartalmazza az egész hetes tananyagot. Nyilván segédeszközöket is használhatnak, de míg keresik a jó megoldást, közben tanulnak, mégis a végén a sikerélményük megadatik. A végeredmények értékelése rajtunk múlik. Be tudjuk állítani, hogy melyik feladatra hány pont adható, illetve a kifejtendő kérdésekre magunk szabhatjuk meg a pontszámot a kitöltés után. 

A feladatlapok nagyon sok minden be tudunk állítani. Tetszőlegesen szabhatjuk meg, hogy egy ember hányszor töltheti ki a feladatlapot, hány perc alatt, illetve a végén a program, milyen értékelést adjon. Ez azt jelenti, hogy a kitöltés után egyből jelenjenek meg a megoldások, illetve az elért pontszámok, vagy csak azután, hogy jóváhagytuk. Szerintem ezt a változatot akkor érdemes választani, ha van kifejtendő feladat, mert akkor nekünk kell beállítani azt, hogy a diák mennyi pontot érdemel.

Az oldalnak eddig egyetlen hátrányát fedeztem fel. Míg a feladat leírásánál tudunk törteket begépelni, addig sem a megoldásoknál, sem pedig a kifejtendő kérdéseknél nem tudunk. Én ezt szomorúan tapasztaltam, hiszen, ha össze szeretnénk állítani a törtek értelmezéséből egy feladatlapot, akkor nem tudunk törteket beírni a megoldásokhoz.

Készítettem pont a törtek értelmezésével kapcsolatban egy feladatlapot, amelyet bárki kitölthet: http://redmenta.com/?solve&ks_id=2055696645

Ezen a felületen a feladatlapoknál tudunk megadni százalék alapján osztályzatot. Azt, hogy ezek az osztályzatok, mit jelentenek a valóságban, csakis rajtunk múlik. Lehet plusz pontokat adni rá, vagy mínuszokat. Mindezek már csak rajtunk múlnak. Tény és való, hogy az oldal nem helyettesíti a tantermekben írandó dolgozatokat, de sokat megmutat abból, hogy ki mennyire szorgalmas, vagy éppen, ki mennyire érti a tananyagot.

 Brigi :)

2016. december 4., vasárnap

Interaktív tábla

Ennek a bejegyzésnek fő célja, hogy megmutassak a szaktárgyaimhoz kapcsolódóan olyan feladatokat, amelyeket interaktív táblákon jól lehet alkalmazni.

Sajnos, az interaktív tábla még nem érhető el minden iskolában, de nagyon remélem, hogy az évek előrehaladtával ez már olyan kellék lesz a tanteremben, mint a szék. Az interneten vannak nagyon jó feladatok, amelyek alkalmasak arra, hogy a diákok játékosan tanuljanak. Különböző korosztályoknál alkalmazhatóak, érdekesek, viccesek és a legfontosabb, hogy haza tudják vinni. Mármint nem az interaktív táblát, hanem a feladatokat. Mindegyik játék elérhető az interneten, így a tanórákon kívül is tudnak velük játszani, gyakorolni. Esetlegesen mini-bajnokságokat lehet kialakítani az osztályteremben. Úgy gondolom, hogy érdemes néhány tanórát ezekre szánni, vagy akár szakkör formájában ezekkel foglalkozni, mert a gyerekek hétköznapjaiba is bele tud épülni.

Én találtam egy nagyszerű oldalt, ahol több tantárgyhoz kapcsolódóan vannak feladatok, a képre kattintva elérhető ez a weboldal.

saját kép

A kategóriák közül én a kémiát és a matematikát néztem meg közelebbről, hiszen ez a két tantárgy a szaktárgyam.

Kémiából kipróbáltam többféle játékot is, és tudom őket ajánlani, nagyon hasznosak. Az első játékban atomokat tudunk építeni. Protonokat, neutronokat és elektronokat tudunk "beadnia az atomba". A programok nagyon sok információt megmutat nekünk. A bal felső sarokban tudjuk nyomon követni, hogy melyik elemet építettük meg éppen, és hol helyezkedik el a periódusos rendszerben. Ezenfelül ha véletlenül ionokat alkotunk, akkor a program arra is képes, hogy kiírja nekünk, milyen töltéssel rendelkezik.

Minden elektront meghatározott pályákra tehetünk, ahogy a lenti képen is látszik. A neutronokat és protonokat pedig csak a magba tehetjük, a program nem engedi, hogy például betegyünk egy neutront az atommagba. Szerintem ez egy rendkívül jó program, amelyet nyugodtan be lehet vinni az iskolába hetedik végén, nyolcadik elején, vagy akár kilencedikben év eleji ismétlésként. Így a gyerekek egy nagyon szemléletes modellt kapnak arról, hogyan is néznek ki a periódusos rendszert felépítő atomok. Nem csak tankönyvekben olvashatják, vagy a táblai rajzunkról, hanem saját tapasztalattal érzékelhetik, hogy egy-egy részecske hozzáadásával, mi történik.

saját kép

Ezen kívül vannak olyan játékok, ahol ph-kat tudunk változtatni, vagy egyenletet rendezni, koncentrációt nézni és akár izotópokat is tudunk gyártani.

A másik szaktárgyamhoz kapcsolódóan ugyanerről az oldalról hoztam egy matematikai feladatot, ahol a mérlegelvet tudják a diákok gyakorolni.

saját kép

Mint a képen látható különböző szintek vannak, és lehet csillagokat gyűjteni. Be tudjuk állítani azt is, hogy időre történjenek a feladatok, vagy pedig korlátlan gondolkozási időnk van. 

A játék maga úgy néz ki, hogy van egy mérlegünk, amin van egy súly, és nekünk kell felhelyezni a másik oldalra a tömeget. Amire vigyázni kell, hogy nem mindegy, hol vannak a súlyok. A másik nagyon nagy előnye a programnak, hogy többféle kérdés van. Valamikor nekünk kell feltenni a súlyt, valamikor van egy állapot és a tárgyak súlyán nekünk kell beállítani és van, mikor van egy szituáció és el kell döntenünk, mi fog történni, azaz melyik oldalra dől a mérleg, vagy éppen egyenes marad-e.
A válaszaink függvényében kapunk pontokat, és ahhoz mérten csillagokat.

Szerintem mindkét játék, de a további játékok, amik fent vannak az oldalon, nagyon hasznosak, érdekes és tanulságosak. Mindenképpen jó, ha beviszünk ilyeneket a tanórákra, vagy legalább felhívjuk rájuk a figyelmüket, hogy vannak. Hiszen a tapasztalás útján szerzett tudás a leghasznosabb és az tart a legtovább.

Brigi :)

2016. november 26., szombat

Tanítási filozófiám

Az embernek egyedül a tanítványaival nem szégyen dicsekednie. - Vörös István

Én úgy gondolom, hogy ma tanárnak lenni nem könnyű dolog, de mindenképpen kifizetődő. Nekem a családomban nincs tanár, sok ágra visszamenőleg, senki nem választotta ezt a szakmát, ezért a rokonok értetlenül viszonyulnak ahhoz, hogy én mégis pedagógus szeretnék lenni. Pedig számomra ez sosem volt kérdés, mikor első osztályos koromban megismerkedtem a számokkal, a matematikával, azonnal eldöntöttem, hogy matematikatanár leszek, és ez azóta sem változott. 

Számomra nagyon fontos az, hogy segítsek másokon. Amellett, hogy rendszeresen segítek rászorulókon, a tudásom átadása a jövő generációjának egy olyan fajta segítés és feladat, amely iszonyatosan sok energiával, türelemmel, fejlődéssel, önkritikával, szorgalommal, kreativitással, tudással és felelősséggel jár. Ha elrontunk valamit, annak akár komoly következményei lehetnek. Hiszen az iskola és a család közösen nevelik a gyerekeket. Ki az, aki ne mondaná el, hogy azért nem szeret egy tantárgyat, mert rossz volt a tanára? Tapasztalat, hogy nagyon sok múlik a pedagóguson. Fontos, hogy a diákok lássák rajtunk, hogy szeretjük a szaktárgyunkat, érdekesnek találjuk és fontos, hogy bemutassuk nekik, mire tudják majd a későbbiekben használni.


Én tényleg úgy gondolom, hogy a tudás hatalom és megfizethetetlen. Egy olyan dolog, amit soha senki nem vehet el tőlünk. Fontosnak gondolom, hogy a tanulók úgy menjenek tovább középiskolából, hogy már van egy világképük, vannak gondolataik, vannak elképzeléseik és van tudásuk. Mindenképpen szeretném majd a diákjaim figyelmét felhívni arra, hogy nem csak a tárgyi tudáson van a hangsúly. Rengeteg olyan készség fejlődik az iskolában, amiket elképzelni sem tudnak. Szerintem nekünk tanároknak ezekre fel kell hívnunk a figyelmüket, és mindenképpen utat kell mutatnunk nekik. Nem az a lényeg, hogy megmondjuk mit csináljanak, és hogyan, hanem arra kell sarkalni őket, hogy gondolkozzanak, és megismerjék a múltat, amiből tudnak majd tanulni, építkezni.

Úgy gondolom, hogy akár osztályfőnökként, akár szaktanárként fontos a szülőkkel együtt dolgozni. Én előnyben részesítem a fogadóórákat, mert ilyenkor találkozhatunk a szülőkkel és megbeszélhetjük egymás tapasztalatait, közösen kitalálhatunk egy stratégiát arra, hogy a tanuló egy érett, fiatal felnőttként hagyja el a középiskolát. A diákok mindegyike más és más. Nincsen egy módszer, amelyet mindenkin tudunk alkalmazni, fontos, hogy megismerjük őket is és a családjukat is, hiszen ez egy együttműködés. Sajnos, az a tapasztalat, hogy nagyrészt mindent a tanártól várnak a szülők, úgy gondolják, hogy beküldik a gyerekeket az iskolába, és majd ott megnevelik őket. Pedig nagyon fontos, hogy ez egy együttműködés legyen, ahol a középpontban a diák áll. Muszáj, hogy erőnkön felül teljesítsünk, és a szívünkön viseljük a diákjaink sorsát, mert ekkor leszünk igazán hatékonyak.

Az oktatási folyamatomat tekintve, én úgy gondolom, hogy mindenképpen törekedni fogok arra, hogy érdekesen, interaktívan tartsam a tanórákat. A mai gyerekeket rengeteg inger éri a mindennapokban, és az tapasztalható, hogy az iskola az egy unalmas közeg számukra. Fontosnak gondolom, hogy minél több pedagógiai módszert alkalmazzunk, hogy ezzel színesebbé varázsoljuk a hétköznapokat. Erre alkalmasak a páros munkák, a csoport munkák és az IKT eszközök. Nekem vannak ötleteim arra, hogy hogyan lehetne az IKT eszközöket alkalmazni a tanórákon, amelyek a bejegyzéseim során nyomon követhetőek, de hogy ezek mennyire tudnak a valóságban jól működni, az a jövő zenéje. Úgy gondolom, hogy amire figyelnünk kell az az, hogy minden osztály más és más, emiatt a feladatokat mindig rájuk kell szabni. Érdemes előbb megismerni őket, kisebb feladatokat kérni tőlük, majd lehet nagyobb szabású IKT-s feladatokat megvalósítani. Remélem, hogy a diákok jól fognak szórakozni, miközben elsajátítják a megfelelő kompetenciákat.

Ha valaki itt tart, akkor az azt jelenti, hogy végig olvasta a bejegyzésemet, amit nagyon köszönök!

Brigi :)