2016. november 26., szombat
Közösségi oldalak az oktatásban
Ebben a bejegyzésben három darab közösségi
oldalt fogok bemutatni, amelyeket jól lehet használni az oktatásban.
![]() |
Forrás itt |
A Facebook egy
olyan közösségi oldal, amelyet mindenki ismer és esetlegesen használt is
oktatással kapcsolatosan. Manapság már nagyon elterjedt, hogy a diákok
osztályon belül létrehoznak egy csoportot, és ott osztják meg a napi házi
feladatot, tananyaghoz kapcsolódó videókat, napi jegyzeteket. Azonban ezen
kívül létre lehet hozni különböző történelmi személyeket. A diákok kevésbé
érdeklődnek a személyek iránt, akik az adott tantárgyban jeleskednek. Például a
történelem, és magyar irodalom nagyjainak szereplőit muszáj megtanulniuk,
hiszen érettségi tananyag. Mégis a tapasztalat azt mutatja, hogy felületes
tudásra tesznek szert. Ezen talán segít az a megoldás, ha kiadjuk nekik
feladatba, hogy válasszanak egy történelmi alakot. Kioszthatjuk a személyeket
az év elején mindenkinek, akikkel mélyebben kell majd foglalkozniuk a tanév
alatt. Külön, saját kutatómunkával utána tudnak nézni az életének,
munkásságának. A tananyag előrehaladtával a személyek kapcsolatai
összefonódhatnak, amelyek a Facebook profilon megtekinthetők, hiszen a diákok
be tudják jelölni ismerősnek azokat a történelmi személyeket, akik ismerhették
egymást.
Közösen csoportot
tudnak létrehozni, például Márciusi-ifjak, vagy akár verseket tudnak
megosztani. Fontos, hogy mindegyik időrendben legyen, hiszen egy valós személy
életét kell bemutatniuk. Év végén ezeket meg lehetne beszélni, és esetleg
osztályzattal is lehetne jutalmazni.
Példaképpen a
tanórán létrehoztunk egy csoportot azzal a névvel, hogy Árpád-ház és annak
néhány tagját megszemélyesítettük.
![]() |
saját kép |
Mindenképpen úgy
gondolom, hogy ennek a feladatnak előnye, hogy a tudásuk jobban elmélyülhet,
illetve gyakorolhatják az önálló munkát. Viszont hátránya, ha a tanár nem
kezeli ezeket a profilokat. Fontos, hogy rendszeresen megnézzük, és felügyeljük
miket csinálnak a tanulók, mert ha teret hagyunk a nemtörődömségnek, akkor
hamar a visszájára fordulhat ez a feladat.
Illetőleg a
történelemtől, és az irodalomtól eltérőn ez a feladat akár kémia, fizika,
biológia, földrajz vagy akár matematika órán is felhasználható. Tény, hogy a
tudósok életének mélyebb ismerete nem érettségi követelmény, de talán, ha a
diákoknak felajánlunk egy ilyen lehetőséget, talán élni fognak vele.
Fejleszthető vele a kreativitásuk, tudásuk és lineáris gondolkozásuk.
![]() |
Forrás itt |
Ez egy olyan
közösségi oldal, ahol csak fényképeket tudunk megosztani. Szerintem ezt az
oldalt elsősorban biológia és földrajz órán lehetne alkalmazni. Hiszen az ember
jár-kel a világban és ha talál olyan állatot, növényt, vagy éppen természeti
jelenséget, amely érdekes, vagy amiről tanulnak, akkor azt meg tudja osztani a
többiekkel.
Szerintem célszerű
osztály szinten létrehozni egy profilt, aminél mindenkinek van belépési
engedélye, és így közösen tudják szerkeszteni. De az is megoldható, ha év
elején kialakítunk csoportokat az osztályon belül és egy verseny formájában
egész évben gyűjteniük kell a fényképeket különböző témákból, amik
természetesen kapcsolódnak a tananyaghoz. Érdemes minél több szaktanárt
begyűjteni, hiszen ekkor a diákok más tantárgyakhoz kapcsolódóan tudnak fotókat
gyűjteni. Lehet például derékszögeket keresni a világban, érdekes fényképeket
készíteni. Lehet égést fényképezni, amely a kémiához kapcsolódik. Lehet fizikai
jelenségeket keresni,vagy akár múzeumokon, tereken olyan szobrokat, vagy festményeket
fényképezni, amikről éppen ebben a félévben tanulnak.
![]() |
saját kép |
Végül, de nem utolsó sorban, bemutatnám a moly.hu -t. Ez egy olyan közösségi oldal, ahol olvasónaplókat, zónákat tudunk létrehozni. Elsősorban olvasmánylistával foglalkozik, vannak kihívások, amelyeket plecsnikért tudunk teljesíteni. Nyomon tudjuk követni egymás olvasásait, véleményt tudunk írni.
Én az előző
instagramos példát akár évfolyam szintre is kiterjeszteném. Nyilván ebben az
esetben több szaktanárra van szükség, de szerintem egy működhető megoldás
lehetne, ha maguk az osztályok lennének egy csoportok. A diákoknak kötelezően
meg kéne csinálniuk az adott évben kiadott kötelező olvasmányokat. Jelölniük
kéne a honlapon, hogy olvassák, majd mély értékelést kéne készíteniük. A molyon
lehet helyszíneket, személyeket, címkéket készíteni. Ki lehetne nekik adni azt
is, hogy akár olvassanak el több értékelést, véleményt, majd válasszanak ki
egyet és amellett, illetve ellene érveljenek. Szerintem megoldható lenne, ha
mondjuk egy-egy olvasmány után egy délutáni szakkör keretében az azonos
évfolyamba járó osztályok összegyűlnének és plakátokkal, érvekkel, illetve
profiljukkal bemutatnák és prezentálnák olvasási élményeiket, és érveiket.
Szerintem ennek
egyik hátránya, hogy nagyon nagy szervezésre és összhangra van szükség,
valamint előfordulhat, hogy az osztályban csak néhányan lennének aktívak. Mivel
az iskolák manapság magas létszámmal működnek, ezért talán kevesebb
szervezéssel járna, ha ez osztályszinten valósulna meg.
Ugyanakkor nagy
előnye, hogy sokkal mélyebben kellene egy-egy könyvvel foglalkozniuk, mint
egyébként.
Remélem, hogy ez a
bejegyzés hasznos volt, és néhány pedagógusban elindultak a gondolatok, hogy hogyan is valósíthatná meg ezeket az ötleteket a saját osztályában!
Brigi :)
2016. november 6., vasárnap
Google az oktatásban
A Google alapvetően egy olyan internetes keresőprogram, amely
egyúttal térképként, számológépként, pénzváltóként, naptárként, helyesírás-ellenőrzőként
és szótárként is használható.
A Google több
olyan alkalmazást is kínál nekünk, amellyel könnyedén létesíthetünk más
felhasználókkal kapcsolatot, segít a napirendünk megszervezésében és nagy
segítséget nyújthat számunkra az oktatásban is.
![]() |
Forrás: itt |
Néhány alkalmazása: chrome, könyvek, térkép, gmail, drive, dokumentum, diák, űrlapok, táblázatok, hangouts, google+, csoportok.
Ezek az alkalmazások mire jók?
Például a Google+ egy közösségi oldal, ahol saját
köreink lehetnek. Akár email cím alapján is tudunk ismeretséget kötni másokkal,
és be tudjuk jelölni, hogy mik érdekelnek minket. Lényegében a Facebook-hoz
hasonló felhasználási lehetőségeket nyújt. A Google+-hoz tartozik a Hangouts,
aminek segítségével könnyedén tudunk beszélgetni ismerőseinkkel, vagy akár
videó beszélgetni. Tanításban ez a formátum azért előnyös, mert könnyen
kezelhető és gyors, megbízható kapcsolatot lehet teremteni tanár-diák, vagy
diákok egymás között.
![]() |
Forrás itt |
Másik hasznos és rendkívül fontos alkalmazás a Drive, ami 15 GB-os ingyenes tárhelyet biztosít nekünk. A lényege, hogy különböző dokumentumokat fel tudunk tölteni, és ezeket meg tudjuk osztani a diákokkal, ismerősökkel, vagy ha az osztálynak van egy ilyen Drive-ja, akkor a hozzá kapcsolt tagok meg tudják osztani az órai jegyzeteiket.
A Térkép alkalmazás talán azok közé tartozik,
amit már mindenki kipróbált legalább egyszer. Tanárként mindenképpen fontos
szerepe van, ha például kirándulást szeretnénk szervezni, de akár informatika,
földrajz és magyar órán is kiválóan alkalmazható program.
A Dokumentumoknál maximum 500
KB-os szöveges állomány készíthető, amelyeket .doc, HTML vagy pdf formátumban
tudunk lementeni. Az oktatásban közös kooperatív munkához alkalmas program,
amely segítségével közösen tudjuk szerkeszteni az adott fájlt. Egyszerre lehet
például óravázlatot készíteni vagy közös projektet tervezni.
![]() |
Forrás itt |
Az elmúlt évek
tapasztalatait összegyűjtve a Google megtervezte a Classroom nevű új
alkalmazást, amely jelen esetben még nem elérhető Magyarországon. A nevéből is
adódóan ez egy olyan új alkalmazás, amely az internet világába hozza a
tantermet. Ez sokkal könnyebben kezelhető felület lesz, ahol minden lényeges
eszköz a rendelkezésünkre fog állni ahhoz, hogy egy valóságos, interaktív
oktatást valósítsunk meg.
Próbaképpen a
Google Forms nevű alkalmazással (magyarul: Űrlapkészítés) készítettem egy
kérdőívet. Szerintem ilyen tesztek készítése azért is előnyös, mert el tudjuk
küldeni a diákoknak, esetleg témazáró előtt néhány órával. Feltehetünk benne
olyan kérdéseket, amelyek a tudás elmélyítését eredményezi és a válaszok
alapján tudunk arra következtetni, hogy mely anyagrészeket kell még egyszer
átismételni a nagy dolgozat előtt.
Fogalomtérkép
A fogalomtérkép egy strukturált jegyzet,
ami annyiban különbözik a hagyományos formától, hogy lineárisan, csoportokba
rendezve van felépítve, és ezzel agyunk több területét tudjuk hasznosítani, ami
segít az eredményes tanulásban.
A térképen megjelenő
fogalmakat és a köztük lévő kapcsolatokat nem szabadon hozzuk létre, hanem a
tudományosan feltérképezett viszonyokat jeleníti meg, minden részletnek a
helyén kell lennie.
Hogy is néz ki ez?
![]() |
Forrás itt |
![]() |
Forrás: itt letölthető |
Fogalomtérképeket
könnyedén tudunk készíteni papír, és színes tollak/filcek segítségével, de a
mai digitális világban érdemes interneten elkészíteni őket. Úgy vélem, hogy
pedagógusként fontos megmutatnunk például az ilyen módszereket, hiszen minden
diák máshogyan tud ideálisan tanulni. Nekünk segítenünk kell őket abban, hogy
kialakítsák saját tanulási módszereiket. Szerintem egy témához készített
fogalomtérkép bemutatása órán rendkívül hasznos, hiszen későbbiekben lehet
nekik kiadni projektfeladatként.
A bejegyzés egyik
célja az volt, hogy bemutassam, mi is a fogalomtérkép, remélem, hogy ez
sikerült! A másik célja pedig az, hogy bemutassak egy weboldalt, aminek
segítségével fogunk tudni készíteni ilyen ábrákat.
A weboldalt MindMeister-nek
hívják.
![]() |
saját kép |
A regisztrációt könnyíti az, hogy
gmail-lel, facebook-kal is tudunk regisztrálni, de ha nem szeretnénk ezeket
alkalmazni, akkor könnyedén tudunk regisztrálni emailcímünkkel.
A felhasználó
felület angol nyelvű, ezért. Szerintem a kezelése könnyű, és előnye, hogy meg
tudjuk osztani az elkészített gondolattérképet akár interneten, akár email-en.
Készítettem egy gondolattérképet, de én most nem azt fogom ide beilleszteni,
hanem a felhasználói felületet.
![]() |
saját kép |
Mint látható a képen a felület angol nyelvű, de ennek ellenére a használata nagyon könnyű, és szerintem rendkívül hasznos is az oktatásban. Érdemes ezt minél hamarabb megmutatni a gyerekeknek, hogy utána ők maguk is tudjanak ehhez hasonló ábrákat készíteni. Nem csak a kreativitásukat tudják fejleszteni, de a tananyagot is alaposan át tudják gondolni.
Hoztam nektek egy
videót, amely részletesen bemutatja, hogyan kell használni ezt a weboldalt.
Sok sikert az első fogalomtérképed elkészítéséhez! :)
Brigi
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)